A komlós sör nagykereskedője, Simon H. Steiner vagyis „Hopsteiner“, a felére csökkentette a meglévő szervezetének üzemeltetési költségeit, amikor azt új propán üzemre cserélte. Ennek a hatékony technológiának köszönhetően a Schiessl által tervezett hűtőberendezés bekerült a 2016-os Chillventa Award zsűri rövidlistás „Kereskedelmi hűtés” kategóriájába.

A komló teszi a jó sört, hiszen nagymértékben ő határozza meg a sör fűszerességét és a keserű aromáját, mindeközben pedig tartósítja is azt. Az érzékeny termést kiszárítják, lehűtik, majd a termelőhelyen bálákká préselik a könnyebb szállítás érdekében. A feldolgozásig a bálákat 2 °C hőmérsékleten tárolják.

Hopsteiner, a komló nagykereskedő, a komlóipar globális szereplője a bajorországi Hallertau régióban található, amely még mindig a világ legnagyobb komlótermesztő területe. A Hopsteiner cég egy propánnal működő hűtőberendezést telepített az új csarnokába, ezáltal megduplázva a hűtőház kapacitását. Az új és a régi tároló helyiség is 32 méter magas, egymás mellett helyezkednek el és az alapterületük 66 x 25 méter. Mindkét csarnoknak azonos, 120 kW a hűtésigénye.

Kondenzátor, mélyhűtő és léghűtő a Güntnertől

A pöttmesi bajor Heilmeier Elektro-, Kälte- und Klimatechnik cég kulcsrakész megoldásként telepítette és helyezte üzembe a hűtőművet, a München melletti Oberhaching Schiessl GmbH tervei alapján. Míg a meglévő félhermetikus hűtőberendezés két padlóra szerelt R-404A közvetlen párologtatóval működött, addig az új propán-alapú hűtőüzem két másodlagos, GSN típusú padlóra szerelt Güntner FLOOR sóoldatos-léghűtőt lát el hideggel egy másodlagos glikol-hűtőkörön keresztül. Az új padlóra szerelt Güntner sóoldattal működő hűtők nagynyomású, sebességszabályozású ventilátorokkal vannak felszerelve, ezeknek a névleges teljesítménye 22 kW a levegőt pedig légcsatorna-rendszeren keresztül osztják el.

A propán hűtőberendezés, amely két fél-hermetikus, frekvenciavezérlésű hathengeres kompresszorból áll, egy olyan gépteremben található, amely csak a külön engedéllyel rendelkező személyzet számára elérhető. Az üzem összes többi alkatrészét a gépház tetejére szerelték fel. A telepítés helye miatt nincs töltetmennyiség korlátozás az EN 378 szerint.

A propán kondenzációt egy Güntner GVHX típusú FLAT Compact kondenzátor végzi, amely egy külön GSVC típsú VERTICAL Compact mélyhűtővel is rendelkezik. Ezen egységek ventilátor motorjai nem csupán frekvenciavezérlésűek, de az áramkörbe még egy elektronikus tágulási szelep is be van építve. A Güntner microox technológiának köszönhetően mindkét Güntner komponens jelentősen alacsony töltöttséggel rendelkezik. Számokban kifejezve, a Güntner FLAT Compact kondenzátor GCHC hűtőközeg-töltete kevesebb, mint 30 liter  – míg a standard finoox technológiával 130 liter lett volna. A kiegészítő mélyhűtő ellenére is, a propán hűtőberendezés össz töltése csupán 44 kg propán.

Biztonsági megoldás a propán használatra

Mivel a propán gyúlékony gáz, ezért a telepítés során különös figyelmet kellett fordítani a biztonságra is. Minden alkatrész, mint például a nyomáskapcsolók és a kompresszorok, gyúlékony hűtőközegre engedélyeztetettek. Mivel a propán nehezebb, mint a levegő, a megfelelő gázérzékelőt is fel kellett szerelni a géptér alsó részébe. Ez egy kétfokozatú érzékelő, ami azt jelenti, hogy előriasztás előriasztás esetén, a hűtőüzem még működtethető tovább. Amikor azonban a géptér küszöbértékének 25%-át eléri, akkor az összes nem ATEX alkatrész áramellátása megszakad, a vészhelyzeti szellőztetés pedig elkezdi kifújni a helyiség levegőjét, a vizuális és akusztikus riasztás kíséretében. A géptermet ekkor alacsony nyomáson működtetik, így a gyúlékony levegő nem tud a szomszédos helyiségekbe átszökni. A kezelőpanelt a gépterületen kívül kell felszerelni.

A PED szerinti tesztelésnél a hűtőmű legnagyobb edénye a meghatározó. Az üzem legnagyobb ilyen tárolója 56 literes. Ez azt jelenti, hogy az üzem besorolása szerint a IV. kategóriába tartozik, és a G. modullal összhangban kell tesztelni, amely engedélyezett ellenőrző szerv által történő, egyedi vizsgálatot jelent.

A komlófeldolgozás

A női virág rész közepén egy gerinc található, itt fejlődnek ki a lupulin (komló) mirigyek. Ezek a mirigyek olyan illóolajokat állítanak elő, amelyek a sörfőzés folyamatához szükségesek. A komlónak több mint 200 fajtája létezik, ezek mind befolyásolják a sör ízét, és természetesen egyenként is kombinálhatók.

A nyár végi betakarítást követően a lágy és nedves komlótobozokat – leveleitől és indáitól elválasztva – rácsokon szétterítik és óvatosan szárítják a szárító tornyokban, amelyeket komlókemencének is neveznek. Körülbelül öt óra alatt, a tobozok több rácson keresztül leesnek, míg a nedvességtartalmuk körülbelül 10–11 százalékra nem csökken. A szárítás megakadályozza a keserű anyagok képződését.

A meleg és száraz tobozokat hűvös padlón halmozzák fel, amely megőrzi a gyümölcsben lévő illóolajokat és a tobozok színét. A kihűlt komlót ezután 60 kg-os bálákba préselik, amelyeket vászonba csomagolva ideiglenesen hűtőházakban tárolnak. Ezek a bálák már készen állnak a szállításra. Ezeket aztán vagy golyócskaként (szemcsésen) dolgozzák fel, vagy pedig kristályosodó keserű savként (komlókivonatként) használják fel. A tobozokat azonban akár közvetlenül is használhatják a komlós sörfőzése során.

A Pilsener típusú és az extra erős söröket általában erősebb komlóból készítik, mint az enyhe és malátás export söröket. A sör fajtájától függően a sörgyártó 100–400 gramm komlót ad hozzá egy hektoliter (100 liter) sörhöz.

Megtérülés már két év után

Mivel a hűteni kívánt helyiségek mindkét csarnokban ugyanakkora méretűek és elrendezésűek, és mivel a hideg eloszlás elve is megegyezik, ezért két üzem gazdasági (takarékossági) szempontból is összehasonlítható. A propán hűtőmű éves üzemeltetési költségei csak a felét teszik ki a meglévő üzem költségeinek – 20.000 euró, szemben a 40.000 euróval – annak ellenére, hogy a közvetett rendszer és a kiegészítő hidraulikus szivattyú hőátadási veszteségeket is jelent. Ennek köszönhető, hogy bár a beruházási költségek magasabbak, a befektetés már két év múlva megtérül.

Feltéve, hogy mindkét hűtőműnél 15 éves felhasználási időtartamot feltételezünk, a befektetendő összegek és az üzemeltetési költségek összesen 700.000 eurót jelentenek a meglévő (régebbi) üzemnél és 440.000 eurót az új, propán-alapú üzemnél. Tekintettel a kezdeti többlet befektetésre, amely körülbelül 40.000 EUR, a „hitelegyenleg” 260.000 EUR. Ahhoz, hogy ezt az összeget egy 40.000 eurós befektetéssel elérjék a tőkepiacon, a kamatlábnak 12,5 százalékosnak kell lennie.

Ezen jelentős megtakarítások mellett az üzem kielégítette a BAFA (Szövetségi Gazdasági és Exportellenőrzési Hivatal) új, környezetbarát hűtőművek számára kiírt piacösztönző programjának követelményeit is. A TEWI érték szemlélteti, hogy az új üzem mennyire hatékony; ez az érték több mint 60 százalékkal alacsonyabb, mint a meglévő üzemé. Ez a számítási érték figyelembe veszi a közvetlen (szivárgás és visszanyerési veszteségek), valamint a közvetett üvegházhatási (energiafogyasztási) hatásokat is.