Anyavállalatunk a világon lassan 90 éve tölt be vezető szerepet a hűtő- és légkondicionáló technológiában. 1931-ben Münchenben alapítónk, Hans Güntner hűtőberendezésekre szakosodott szervízt hozott létre. Innen indul a csaknem 90 éves történetünk.

A háború utáni időszakban a gépek javítása mellett a vállalat bővítette szolgáltatásait és egyre inkább saját hűtőrendszer-alkatrészek gyártására kezdett el szakosodni. Az előállított termékek iránti kereslet olyannyira nőtt, hogy a következő évek során a vállalat kisvállalkozásból sikeres középvállalkozássá nőtte ki magát. A növekedésnek köszönhetően az eredeti müncheni műhely mérete már nem volt elég nagy a megrendelések kielégítésére. Így 1950-ben a társaság egy nagyobb létesítménybe költöztette a gyártást, a közeli Germeringbe, hogy aztán az 1980-as évek elején elfoglalja jelenlegi helyét Fürstenfeldbruckban, Münchentől kissé távolabb.

Az európai piacon folyamatosan növekvő hűtőberendezések iránti igény kielégítése érdekében a Güntner GmbH & Co. KG 1990-ben megalapította tatai gyártóüzemét a Tata Hűtőtechnika Kft.-vel karöltve.  A Güntner-Tata Kft. a Güntner csoport legnagyobb gyártóüzeme azóta is.  A 30 évvel ezelőtti megalakuláskor a német anyavállalat már vezető szerepet játszott az európai freonos rendszerű lamellázott hőcserélők gyártásában. A Tata Hűtőtechnika Kft. az alapítás időszakában Magyarország egyik legjelentősebb hűtéstechnológiai vállalata volt. Az ammóniás kondenzátorok és léghűtők gyártásában a KGST piacon belül meghatározó pozíciót töltött be.

A Güntner-Tata Kft. létrehozatalában német oldalról döntő szerepet játszott a kelet-európai piac meghódításának lehetősége is, továbbá a munkaigényes termékekhez alkalmas gyártó megtalálása és a saját kapacitás növelése is.

Ügyvezetőnk, Schwarczenberger Tamás így emlékezett vissza a kezdeti időszakra:

„1990. június 01-én indult el az első hőcserélő gyártása a Güntner-Tata Kft.-nél, a jelenlegi 3-as csarnok hátsó részében. Első termékünk egy kis rezes GLK-típusú elpárologtató volt, amelyet rendes kartonvédelem hiányában még csak csomagalópapírral védve szállítottunk Fürstenfeldbruckba. De a lényeg maga a hőcserélő volt és a „Made in Germany” minőségi szint, amelyet az első pillanattól kezdve biztosítottak a szakembereink.”

Az elmúlt 30 évben a dinamikus fejlődésnek köszönhetően az anyavállalatunk által előállított minden termék megtalálható nálunk is. A legkorszerűbb és legmodernebb technológiákat alkalmazó csarnokainkban elpárologtatókat, kondenzátorokat, léghűtőket, tárolókat, kapcsolószekrényeket és speciális termékeket gyártunk hazai és nemzetközi partnerek számára egyaránt.

Kiváló minőségű hőcserélőink előállításához acélt, nemesacélt, alumíniumot és rezet használunk, tevékenységünk fő profilját pedig az új gyártási sorozatok fejlesztése és az újfajta terméktechnológiák tesztelése alkotja.

Vállalati stratégiánkat az üzleti partnerek igényeinek legnagyobb mértékű teljesítése és a rövid szállítási idő jellemzi. Az általunk előállított termékek leginkább az európai és közel-keleti országokba jutnak el. A munkafolyamatok során alkalmazott magas szintű minőségi követelmények jelentik üzleti sikereink zálogát. Dinamikus fejlődésünk záloga, hogy megőriztük piacainkat és új üzleti területeken is sikereket értünk el. Tevékenységünk legfontosabb elemei a minőség, a hatékonyság és munkatársaink szaktudása. Törekszünk a hosszútávú munkakapcsolatokra a munkavállalókkal, vevőinkkel és beszállítóinkkal egyaránt.

Olyan értékteremtő munkát folytatunk immáron 30 éve, amely biztosíthatja az elkövetkező 30 évben is egyéni és közös boldogságunkat. Hálásan köszönjük minden munkatársunknak a nagyszerű munkát és megrendelőinknek a töretlen bizalmat!