Szeptember 16-án új fejezet nyílt meg vállalatunk 30 éves történetében. A beruházási projektünk eredményeképpen gépparkunk korszerűsítése mellett az egész anyavállalat Európát kiszolgáló logisztikai központját is átadtuk.

A rendszerváltás után anyavállalatunk, a Güntner egyike volt azon német cégcsoportnak, amely hazánkban gyártóüzemet hozott létre. 1990-ben, 31 fővel, egy kis csarnokban kezdtük meg a hőcserélők gyártását. Az elmúlt három évtized állandó fejlesztéseinek, elkötelezett munkavégzésünknek és munkatársaink kiváló szakértelmének köszönhetően a cégcsoport legnagyobb gyártóüzemévé váltunk. Gyártóterületünk a kezdeti 2000 négyzetméterről csaknem 48 000 négyzetméterre bővült.

Tatán jelenleg a Güntnerben és a Coolbridgeben 1300 munkavállalóval dolgozunk, termékeink több mint 95%-át exportáljuk nemzetközi partnereink számára. Mérnökeink fejlesztik a teljes cégcsoport új gyártási technológiáit, fejlesztő részlegünk pedig aktívan részt vesz a termékfejlesztés folyamatában, illetve az új egységek munkatársainak oktatásában is.

Az átadó ünnepségen Bencsik János országgyűlési képviselő cégünk jelentőségével kapcsolatban elmondta: „A Güntner-Tata jól példázza azt, hogy milyen fontos az egymásba kapcsolódó nemzedékek által létrehozott szakmakultúra és a magas szintű gyártástechnológia ismerete, valamint annak gyakorlatban történő alkalmazása. A Güntner nem egy nagy telephely Magyarországon és Tata városában, hanem Tata mindennapi életébe beleszervesült, helyi gazdasági partner, amely a társadalmi felelősségvállalás területén is komoly hozzáadott értéket tud biztosítani a városnak.”

Ahogy Schwarczenberger Tamás, ügyvezető igazgatónk a megnyitón hangsúlyozta, fejlesztéseink megvalósításában kiemelt szerepet játszott Magyarország Kormányának támogatása is.

A mögöttünk álló időszakban Tatán épült meg a cégcsoport európai logisztikai központja, a Coolbridge Kft. Az új beruházással létrehozott áruelosztó központ 2019. december 1-én kezdte meg üzemszerű működését 70 fővel. Ez a fejlesztés része a tatai telephely sikeres növekedésének, a modern logisztikai központ fontos eleme a cégcsoport hosszú távú stratégiai terveinek.

Szabó János, a Coolbridge Kft. ügyvezető igazgatója ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott:

„A Coolbridge a legújabb csillag a Güntner égbolton, egy teljesen új fejezet a bajor vállalat példa nélkülien sikeres, 3 évtizedes magyarországi történetében. A logisztikai központ létrehozása a Güntner csoport számára nem csak egy stratégiai beruházás volt, hanem a 21. századba való belépés is. A magas szintű digitalizálás a legfontosabb elemévé vált az egyre gyorsuló és garantált időben történő szállítások lebonyolításának, és különös aktualitást kap a koronavírus elleni harcban is. A Coolbridge digitális rendszerei nyomon követik, mérik és hatékonyabbá teszik a folyamatokat, valós idejű információkat nyújtanak a munkatársaknak és ügyfeleknek az áru elindulásától kezdve egészen a Güntner termékek vevőkhöz érkezéséig minden pillanatban, emellett pedig minimálisra csökkentik a személyes kontaktokat.”

A logisztikai bázis többek között megszervezi a bejövő-kimenő áruk fuvarozását, gondoskodik a gyártó vállalatok alapanyagainak és készáruinak tárolásáról, illetve azok kiszállításáról. Naponta átlagosan 60 kamion fordul meg a telephelyen, ami napi 300-400 egység készáru rakodását és szállítását jelenti 5 kontinens, több mint 60 országába, minimum 2500 címre. A Coolbridge Kft. területe 65.000 m2-en terül el, melyen egy 6500 m2-es magas raktár, 42.000 m2 egyéb tároló rendszer, valamint egy 536 m2-es irodaépület található.

Az eseményen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, aki beszédében a járványügyi helyzet hatásaival kapcsolatban kiemelte, hogy az államok és kormányok felelőssége most az élet és az egészség védelme, továbbá annak a biztosítása, hogy továbbra is legyenek munkahelyek és teremtődjenek újak. Hozzátette a beruházás a hazai export és gazdaság teljesítményét is növelni fogja a jövőben. A kapacitásfokozó beruházás, illetve a logisztikai központ létrehozása összesen 7,7 milliárd forintos értéket képvisel és 150 új munkahelyet teremt, melynek nyomán a kormány 1,6 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatással járult hozzá.

A Coolbridge Kft. a Güntner vállalatcsoport logisztikai feladatainak elvégzésére jött létre. Hídként integráló szerepet töltenek be az európai és tengerentúli gyárak alapanyag ellátásában és vevőink gyors és hatékony kiszolgálásában. A logisztikai központ avatásán városunk, Tata polgármestere Michl József is örömét fejezte ki, hogy a város legnagyobb vállalataként még tovább erősödtünk.

„Hálásak vagyunk azért, hogy a legnagyobb tatai adófizetők közé tartozó, és egyben a legtöbb családnak munkát adó Güntner-Tata Kft. a társadalmi felelősségvállalás terén is aktív, és mind a sport mind pedig a szociális területen való támogatásával már 30 éve segíti Tata épülését. Természetesen nagy köszönet jár a magyar kormánynak, amely ezt a hozzáállást is értékelte akkor, amikor a céggel stratégiai megállapodást kötött” – mondta a városvezető.

Az átadásról készült képekért kattints ide.