A karácsonyt nemcsak Jézus születésének napjaként, hanem a család, a szeretet és az otthon ünnepeként is számon tartjuk. A jeles ünnepi hagyományok, melyeket ma is őrzünk, mint például a karácsonyfa-állítás, egymás megajándékozása, a halászlé-, a bejgli- és a mézeskalács készítés csupán a 19. században honosodtak meg, a kiegyezést követő békeévek polgári életéhez kapcsolódva. A karácsony szimbólumrendszere sokkal régebbi időkre nyúlik vissza, mint a kereszténység kialakulása.

Számos szokás, mint például az örökzöldek tisztelete a rómaiak mellett a germánoknál, keltáknál és egyiptomiaknál is bizonyíthatóan megjelent. Hitük szerint ugyanis az örökzöld ág, koszorú vagy fagyöngy a tél gonosz erőinek elűzését segítette, a keresztény kultúrkörben pedig az örök élet jelképévé vált, ezért kapcsolódik a karácsony ünnepköréhez.

December 25. már a Római Birodalomban is fontos ünnepnek számított. Ekkor ülték meg a téli napforduló ünnepét, amelyen a földművelés istene előtt tisztelegtek és feltehetőleg december 17. és 25. között tartották, majd ezt követték a szoláris istenek ünnepei. Az ókorban kimondottan nagy tisztelet övezte a meleg évszakokat, az emberek jólétet és termékenységet tulajdonítottak hozzájuk, míg a hideget és a telet a nélkülözés időszakának tartották.

A rómaiak úgy tartották, a meleg időszak eljöveteléhez az isteneket jókedvre kell deríteni. Táncos ünnepségekkel, ajándékozással és örökzöld borostyánnal tisztelegtek a felsőbb hatalmak előtt. Az ünnep utolsó napja, december 25-e akkoriban is éppoly jelentőséggel bírt, mint most, mivel úgy hitték Mithras, a felkelő nap istene is ezen a napon született. I. Constantinus császár volt az első római uralkodó, aki áttért a keresztény hitre és az első niceai zsinaton bevezette Jézus születésének ünnepét.

A karácsonyfa előzménye már a pogány hagyományokban is megjelent, örökzöld ágakkal díszítették házukat és annak környékét. Magyarországon a zöldág rozmaring, nyárfa vagy kökénybokor ág volt, melyet a gerendára függesztettek fel és aranyozott dióval, piros almával és szalmafigurákkal díszítették. A diónak rontást elűző hatást tulajdonítottak, a gyümölcs a bőség jelképévé vált, a szalma pedig a betlehemi jászolra emlékeztetett. A karácsonyi ágat váltotta le a karácsonyfa, melyet szintén a házba vittek, majd feldíszítették.

Az evangélikusoknál jelent meg elsőként, a 18. században a karácsonyfa-állítás intézménye, mely hamar szokássá vált Németországban, a 19. századra pedig egész Európában elterjedt az örökzöldek ünnepi öltöztetésének szokása.

Magyarországon az első karácsonyfát feltehetően Brunszvik Teréz állította, majd ebből adódóan a német és az osztrák rokonsággal rendelkező arisztokrata családok körében tűnt fel, az 1800-as évek közepére pedig már a tehetősebb magyar polgári családokat is meghódította.

A kiegyezést követő években, a nagyobb városokban és a vidéki kúriákban is elterjedt az új szokás, a 20. század elejére pedig a polgárság és a falusiak körében is divatossá vált.

A karácsonyfát eleinte ehető dolgokkal, magvakkal, almával, ostyával és mézes pogácsából készült figurákkal díszítették, a fa csúcsára pedig angyalkát vagy csillagot állítottak, mely szimbólumok a mai napig a karácsony fontos jelképei. A 20. század végére az ehető díszeket felváltották a csillogó gömbök és figurák.

Szaloncukorral leginkább mi díszítjük a fát, az édesség eredetije a francia fondant cukor, mely német cukrászmestereken keresztül jutott hazánk területére és azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Kugler Géza 1891-es cukrászkönyvében már 17 féle szaloncukor receptről ír.

A karácsonyfa mellett az ajándékozás is központi helyet foglal el az ünnepi szokások között.

Régen az ajándék apró, minimális anyagi értékkel rendelkezett, például gyümölcs vagy saját készítésű tárgy volt. Mindenki, aki az ünnep folyamán bekopogtatott, ajándékot kapott: egy szem almát, egy szelet süteményt vagy akár valamilyen kézzel készült játékot. A Magyar Katolikus Lexikonban így írnak erről a szokásról: „Az ajándékban a megajándékozott a mennyország egy darabkáját kapta, ez volt az öröme is az ajándéknak”.

Figyeljünk oda a tényleges értékekre, hiszen a lényeg nem az ajándékozás, hanem az együttlét, és az emberi kapcsolatok kiteljesedése.