Hajlamosak vagyunk arra, hogy a boldogságunkat bizonyos feltételekhez kössük. Bár a körülmények nagyban képesek befolyásolni a lelkiállapotunkat, a boldogságunkra jóval kevesebb hatást gyakorolnak, mint ahogy azt első körben feltételeznénk.

A boldogsághoz sokkal többre van szükségünk, mint a külső körülmények megfelelő együtt állására. Fontos a belső nyitottság megléte is ahhoz, hogy képesek legyünk észrevenni és megélni azt.

Kutatásokkal bizonyított tény, hogy az önmagukat boldognak tartó emberek tudatosan választják a pozitív hozzáállást és dolgoznak is annak megtartásán.

Szokások, melyek segítenek boldoggá válni és annak is maradni
  1. Tudatos jelenlét

A mindennapi teendőink és az állandó stresszhelyzetek miatt gyakran nem is vesszük észre, hogy a napunk legnagyobb részét elmélkedéssel és tervezgetéssel töltöttük, miközben egyáltalán nem voltunk a jelenben. Sokszor elfelejtjük megélni a pillanatokat és észrevenni, hogy hol is vagyunk valójában és mi az, ami körülvesz minket. Ha állandó jelleggel a múltba révedünk és csak a teendőinkre koncentrálunk, elmulasztjuk azt, ami a legfontosabb: megélni a jelent.

A boldogságot is érdemes elsősorban a jelenben keresnünk. Abban az esetben, ha csak a jövőre koncentrálunk és feltételekhez kötjük az örömünket, az elvárásaink miatt nem tudjuk megélni az apróbb pozitívumokat, hiszen a jövőbe révedünk és ott várjuk annak beteljesedését. A jókedv egy olyan állapot, mely megéléséhez nem külső feltételekre van szükségünk, hanem belső elhatározásra.

  1. A pozitív dolgokra fordított figyelem jelentősége

Nyilvánvaló (főleg a jelenlegi helyzetben), hogy a mindennapjaink során számos negatív benyomás érhet minket, azonban sok pozitívum is van az életünkben, amiről gyakorta hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Sok esetben az apró figyelmességek, a minket körülvevő szépségek tudatosítása képes minőségi változást hozni az életünkbe.

  1. A hála ereje

A kutatók a hálát olyan pozitív érzelmekként határozzák meg, melyet akkor élünk meg, amikor valaki számunkra kedvezően és segítő szándékúan cselekszik. Legyünk hálásak azért, ami megadatott számunkra: családunkért, barátainkért, a megteremtett javainkért és egészségünkért. Ha tudatosan igyekszünk figyelmet fordítani az életünkben azokra a dolgokra, amelyekért hálásak lehetünk, elménk sokkal nyitottabbá válik a pozitívumok megélésére. A hála megélése pozitívan hat jóllétünkre, kedvünkre és az elégedettségi szintünkre is.

  1. Önmagunk megfelelő értékelése és elfogadása:

Attól függetlenül, hogy olyan dolgokat teszünk, amit mások is képesek megtenni körülöttünk, még nem jelenti azt, hogy nem lehetünk büszkék önmagunkra, az általunk nyújtott teljesítményünkre és kitartásunkra. A boldogság eléréséhez elengedhetetlen az önmagunkhoz való odafordulás és az, hogy jóban legyünk saját magunkkal.

  1. A kapcsolatainkra való odafigyelés:

A pozitív emberi kapcsolatok nagyban befolyásolják azt is, hogy hogyan érezzük magunkat általánosságban és, hogy mennyire vagyunk megelégedve az életünkkel. Azok, akik boldog emberként jellemzik magukat, nagy hangsúlyt fektetnek a minőségi kapcsolataik kialakítására is. Odafigyelnek a másikra, tiszteletben tartják a másik fél és saját maguk határait is. A romboló és káros kapcsolatokat igyekeznek távol tartani maguktól.

  1. Elengedés elfogadás és megbékélés:

Az örömteli élet kialakításának elengedhetetlen szegmense az, hogy menyire mélyen és milyen hosszú ideig engedjük, hogy a pozitív érzések uralkodjanak felettünk. Saját magunk megismerése és fejlesztése szintén sokat adhat a minőségi boldogság megéléséhez.